 |
| Festmény: Aranyosi Ervin |
Egy csodás pillangó, apró bábba bújva,
megszületni készült és hogy megtanulja,
hogyan is repüljön fényes szelek szárnyán,
hogyan legyen úrrá égbe vonzó vágyán.
Egy jószívű ember a küzdelmét látva,
úgy dönt segít neki, – ne maradjon lárva!
Kézzel meglazítja bábja selymes szálát,
hiszi, visszaadja a lepke szabadságát.
S lám, a szép pillangó kiszabadult szépen,
s szomorúan verdes bábja közelében.
Amit jó emberünk nem tudhatott róla,
születés küzdelme a szárnyak rugója.
Attól erősödik, s képes repülésre,
ha küzdelem árán történt születése.
Így hát a pillangót földhöz köti lánca.
Földhöz ragadtan él, s elvész szabadsága.
Meg kell hát tanulnunk nyílt kézzel szeretni,
kéretlenül senkit nem szabad vezetni!
Fájdalom tüzén át, türelem vizével,
önként rendelkezzen saját életével.
Az igaz szeretet, enged, sosem gátol,
nem fosztja meg sosem a szabadságától,
kit szeret a szívünk, szabaddá kell tennünk,
annyit kell tudnia, mindig bízhat bennünk.
Mert, ha csüngsz csak rajta, a szeretet lánc lesz,
s el fog menekülni, kit legjobban féltesz.
Hagyd, hogy saját bőrén tapasztaljon, éljen!
Ne legyél te árnyék, s ne akard, hogy féljen!
Álljon ki magáért, s gondolja át tettét,
s vállalja a súlyát, hogy végre elengedték!
Saját kezében lesz boldogulása,
s végre kivirágzik ereje, tudása…
Aranyosi Ervin
